Blogs

Dota 2 Történetek - Az Elemek Temploma

Tue 5th Apr 2016 - 1:41pm

Mióta világ a világ, és csak egyetlen élő lény is virul azon, mindig is voltak elemek a világon. A tűz, a föld és a levegő. Számtalan vallás tiszteli ezeket az erőket istenükként. Legendákat és meséket kapcsolnak hozzájuk. Történeteket, melyeknek egy része igaz, más része csak a képzelet szüleménye. De én most egy olyan történetet mesélek el nektek, amely valóban megtörtént.

Hosszú évezredekkel ezelőtt, mikor még a földön számtalan királyság tagolta világunkat, a háborúk olyan hétköznapi dolgoknak számítottak, akár egy tál étel elfogyasztása. Folytak háborúk területekért, kincsekért és néha még királyok szeszéje okán is. Minden ilyen háború százak és ezrek életébe került, és borzasztó pusztítást hagyott maga után. Falvak, városok és várak dőltek romba. És a veszteségeket nem csak az emberek érezték meg. A természet szellemei minden háború során mérhetetlen kínokat éltek át, hiszen minden tűz, amiből erdőtűz lett, minden mészárlás, amiből dögvész kerekedett, és minden folyóba vetett holtest, ami után a víz mérgezővé vált, a természetnek fájt leginkább. A szellemek folyton figyelték az ostoba fajok háborúit. Szörnyűnek találták céljaikat és tetteiket. Egyszer azonban eljött az a bizonyos nap, amiről szól e történet.

Bár számtalan királyság és birodalom volt a földön, mindegyikben volt valami közös. Csupán egyetlen dolog. Az év legnagyobb ünnepe, mely minden birodalom, minden törvényében ugyan azon a napon volt. A tavasz első napján. E nap oly annyira fontos és szent volt, hogy a legnagyobb véteknek számított ezen a napon vért ontani, hadat üzenni, vagy bármi mást is tenni ahelyett, hogy a természet isteneinek rónák le tiszteletüket a fajok. Sok évszázadon át ez így is ment. Bármilyen háború tombolt is, egy napra mindenki letette a fegyvert, és teljes biztonsággal keltek útra, hogy elzarándokoljanak az Elemek Templomába, mely a világ közepén volt. Ezrek és ezrek gyűltek össze, hogy leróják tiszteletüket a természet istenei előtt.

Ám történt egyszer, hogy ezen a napon, egy birodalom uralkodója agyafúrt tervet eszelt ki. Semmibe véve az ünnepnap szentségét, úgy döntött, míg minden királyság uralkodója, tanácsnokai és katonái az Elemek Templomában van, ő seregével titokban körbe zárja a szentélyt, és legyilkolja a királyokat, tanácsnokokat és az örökösöket is. A meglepetés erejét használva végez minden riválisával, és ő maga lesz az utolsó király, aki egyesíti a világot.

Megalomániás terve remekül is működött. Az ünnepen ott volt minden uralkodó. A becstelen király, Lzars pedig kiadta a parancsot embereinek a támadásra. A katonák lezárták a templom bejáratait, és gyilkolni kezdték a fejvesztve menekülő imádkozókat. De történt valami, amire bizonyosan nem számítottak a támadók sem. Abban a pillanatban, hogy az első csepp kiontott vér a templom padlójára hullott, iszonyatos hangrobaj remegtette meg a templom falait. Sűrű, sötét viharfellegek gyűltek a templom fölé, és iszonyatos erejű villámok kezdtek csapkodni, lesújtva minden emberre, akit csak elértek. A föld hirtelen remegni kezdett, és ahol megrepedt, sötétzöld fénnyel kezdett ragyogni. A megnyílt szakadékokba pedig sorban hulltak le az emberek, hogy aztán a mélyben izzó lávába esve pillanatok alatt semmivé legyenek. Ám ez még nem volt minden. A falakon lévő fáklyák fénye hirtelen hatalmasra nőtt, és a lángoszlopok cikázni kezdtek az emberek között. Sorban gyújtották fel az eszüket vesztett katonákat, királyokat, válogatás nélkül.

Lzars tudta, mi történik. Az istenek a kiontott vér miatt, most eljöttek, hogy bosszút álljanak rajtuk. Ám mielőtt bármit tehetett volna, őt magát is lángra lobbantotta a tűz istenének csapása.

Perceken belül minden ember halott volt a Templomban. Elnyerték méltó büntetésüket azért, amit tettek. Amiért megszegték az ünnep törvényét. Ám a csapásoknak híre ment. Minden királyság megtudta, hogy az uralkodóik meghaltak. Ekkor pedig olyan dolog történt, amire sok száz éve nem volt példa. A fajok birodalmai egy asztalhoz ültek, és közösen választottak maguknak egyetlen vezért. Így lett a Fajok Domíniumának uralkodója Ostarion király, a Hallhatatlan. A tanács miután királyt választott magának, megegyezett, hogy fellázadnak az istenek ellen. Seregeiket egyesítve az Elemek Templomához vonulnak, és romba döntik azt, megmutatva, hogy nem félnek tőlük.

Így is lett. A több százezres sereg hatalmas menetoszlopban vonult a világ közepe felé. Emberek, orkok, élőholtak, tündérek, elfek és még számtalan faj katonái meneteltek, hogy levessék magukról az isteneik béklyóit, és megbosszulják a mészárlást. De amikor elértek a templomhoz, furcsa látvány fogadta őket. Három, csuklyás vénember ült a templom kapuja melletti régi köveken, és látszólag imádkoztak. Ostarion király előre léptetett lovával, és megszólította őket.

  • Kik vagytok, és mi dolgotok a Templomnál?

A három öreg egyszerre emelte fel fejét. Csuklyájuk sötétje teljesen kitakarta arcukat.

  • Mi vagyunk isteneitek. Parancsoljuk, hogy tegyétek le a fegyvereiteket, és boruljatok térde, úgy talán elnyeritek bocsánatunkat.

Ostarion király hangosan nevetni kezdett.

  • Nem félünk már tőletek. És meg fogjátok tudni, milyen, ha minden faj együttesen áll bosszút rajtatok azért, ami tettetek uralkodóinkkal. Ostarion vagyok, a Hallhatatlan. A Fajok Domíniumának Első Uralkodója. Boruljatok Ti térde, én előttem!

A három csuklyás alak felállt a kőről, és mind Ostarionra vetették tekintetüket. Majd mielőtt bármit szóltak volna, az első öklével a földbe ütött, és hirtelen a vénemberből egy magas, széles vállú, kezében mindkét végén bunkós botot tartó jáde harcos lett. Ő volt Nagy Kaolin, az Earth Spirit, a föld elementál. A középső két tenyerét az égnek fordítva széttárta karjait, majd villámgyorsasággal összecsapta azokat, és ekkor egész teste lángba borult. A hamuvá égő csuklya alól pedig egy mindkét kezében lángoló kardot tartó tűz elementál nézett Ostarionra. Ő volt Xin, az Ember Spirit. Végül a harmadik öreg következett. Karjait összefonta mellkasa előtt, és mély hangján kacagni kezdett, egészen addig, míg egész testében nem kezdett kéken izzani. Végül sűrű sötét fellegek gyűltek a feje fölött, és villámok sújtottak le rá. Miután elmúlt a hatalmas fényesség, ott állt a sereg előtt egy kövér, fényes kéken izzó páncélt viselő bajszos, hangosan kacagó alak. Ő volt Dörgedelmes Raijin, a Mennyei Storm Spirit. A szél és viharok elementálja.

A három istenség most valódi alakjában nézett szembe Hallhatatlan Ostarion királlyal. Eltökélték, hogy megbüntetik őt pökhendiségért és végeznek mindenkivel, aki csak megtagadja őket. Megfogták egymás kezét hát, és hirtelen hatalmas fény ragyogta be az egeket és a földet. A seregnyi ember egy része a hirtelen fény után kéken, míg másik része sötétvörösen kezdett fényleni. A kékek voltak azok, kik parancsot teljesítettek, de belül, nem tagadták meg a három istent. A vörösek pedig azok, akik nem hittek már a természet elemeiben, és vesztüket akarták. Elvált hát egymástól a két akarat.

A három istenség nem sokat teketóriázott. Dörgedelmes illékony árammá változott, és miközben hangosan kacagott és gúnyolódott ellenségein, sorban végzett a vörösen fénylő katonákkal. Xin izzó kardjait pörgetve előre lendült, és hatalmasokat ugorva sorban vágta le a megtört hívőket. Nagy Kaolin a földből megidézve a jáde sereg harcosait megnyitotta a földet ismét, ő maga pedig hatalmas sziklagömbbé alakulva sorban lapította halálra őket. Percek alatt hullott el a vörösen izzó sereg, de a hívők egyikéhez sem nyúltak az igazságos istenek. Mire elült a por, csupán egyetlen vörösen világító alak maradt állva a Templom előtt. Ostarion király. Az igaz hívők pedig térdre rogyva várták isteneik ítéletét.

A király kardját kirántva támadásba lendült haragtól fűtve. Az első csapása Xint érte, de az hárította azt ütést saját pengéivel, és visszatámadott, megvágva a királyt, aki hátratántorodott. Most Dörgedelmes felé vetette magát Ostarion, aki kacagva tért ki minden ütése elől, majd végül izzó energiából álló kötelet vetett Ostarion köré, és lábait összetekerve a földre lökte őt. Végül Kaolin, amikor Ostarion a földhöz ért, azonnal áttörhetetlen sziklákat növesztett köré, hogy megmozdulni sem tudott többé a legyőzött király.

A három elementál látva a legyőzött király haragját és dacát rájött, hogy sosem fog újra behódolni nekik, így nem maradt más, csak ha megbüntetik konokságáért.

Ostarion csupán azért viselte a Hallhatatlan nevet, mert még nem akadt ellensége, aki legyőzte volna. De e név jó ötletet adott a három istenségnek. Úgy döntöttek, az örökkévalóságra kárhoztatják a királyt, és örökéletűvé teszik. Ám nem csak, hogy örökéletűvé, de örökkön szenvedővé is. Királlyá, aki saját várának fogja lesz, és nem hagyhatja el azt, csak ha annak védelme megkívánja azt.

Így történt meg, hogy a három természeti elembe vetett hit a világban újra éledt, mert elpusztult mindenki, aki kételkedett bennük. Az Elemek temploma pedig még hosszú századokon keresztül minden évben az ünnep helyszíne volt. Azóta pedig Ostarion király várának fogságában szenved, keresve, kutatva a megoldást, amivel megtörhetné az istenek büntetését, és újra szabad, de hallhatatlan lesz.

UserDeleted

UserDeleted

UserDeleted

Your Comments

Please register or login to post comments